Skip navigation

Busa a Balatonban

Busa a Balatonban (2016.05.11.)

Riporter: Ha jól tudom, a növényevő halat, a busát nem pusztán a húsáért hozták be, hanem azért, mert felfalja a tó virágzását okozó kékalgákat*.

GTL**: A busatelepítéseket megelőzően nagy szakmai vita folyt: Woynarovich Elek, a nagy tudású halászati szakértő úgy vélte, hogy érdemes telepíteni, elvégre eleven porszívóként takarítja ki a Balaton vizéből a kékalgákat, és jóízű halhúst fog belőle „termelni”. Erre válaszként írta Felföldy Lajos hidrobiológus, hogy az eutrofizáció (algásodás – a szerk.) megfékezésére az eredeti okot kell kiküszöbölni, vagyis csökkenteni a foszforbevitelt. Neki lett igaza. A busatelepítés nem is váltotta be a reményeket.

Riporter: Ha jól tudom, az elfogyasztott algatáplálék jórészt keresztülment a busák szervezetén anélkül, hogy beépült volna…

GTL: Nem ez a baj, mert a busák gyomornedve olyan erős, hogy egy pillanat alatt elemészti a kékalgákat. Az volt a gond, hogy nemcsak algát esznek, hanem apró lebegő állatokat, azaz zooplanktont is, márpedig ez táplálja az összes többi őshonos balatoni halfaj ivadékait. Mivel a Balatonban jelenleg már nem jellemzőek a kékalgavirágzások, a busa a zooplanktonfogyasztást erősítette, és ezzel versenytársa lett az őshonos planktonevő halaknak. Ráadásul lehalászni sem lehetett őket a tóból, mivel megijednek, és kiugranak a hálóból.

*kékalgák vagy kékbaktériumok: szennyezett vizekben tömegesen elszaporodó fotoszintetizáló élőlények

**G.-Tóth László hidrobiológus, ökológus

Legördülő válaszlistás feladat

Fogalmazz meg a cikk alapján az eutrofizáció csökkentésére tett kétféle javaslat lényegét a hiányos mondatok kiegészítésével!

Míg Woynárovich Elek úgy gondolta, hogy a mennyiségét a útján lehet mérsékelni, addig Felföldy Lajos javaslata szerint a bejutó foszfor mennyiségét kell .

Enable JavaScript

Igaz-Hamis kérdés

Döntsd el az alábbi állításokról, hogy igazak vagy hamisak!

Kérdés 1

A kékalgáknak van sejtmagjuk.

Kérdés 2

A kékalgáknak nincs színtestük.

Kérdés 3

A ponty és a busa populációi közt fennálló ökológiai kölcsönhatás: kompetíció.

Kérdés 4

Csökkentette a Balaton által eltartható pontyok mennyiségét a foszforbevitel csökkenése.

Kérdés 5

Csökkentette a Balaton által eltartható pontyok mennyiségét a Busa kihalása.