Skip navigation

A kötődés molekulája (2014. 10. 22. / III.)

Feleletválasztós teszt (több jó válasz)

Kérdés

Az emberi szervezetben a légzési gázok szállításában alapvető szerepet játszik a hemoglobin molekulája.

Az alábbi állítások közül melyek igazak a hemoglobinra? Betűjeleiket írja az üres négyzetekbe!

Answers

A vérplazma vörös színét adja.

Összetett fehérje, melyben az oxigént nem a fehérjerész köti meg.

Oxigént, szenet, nitrogént és vasat is tartalmaz.

A szállított oxigént a mitokondriumban adja le.

A lépben és a májban keletkezik.

Sérüléskor szerepet játszik a fibrinszálak kicsapódásában.

Globin része a riboszómák felszínén képződik.

Visszajelzés

DropDown Activity

A hemoglobin-molekula oxigénkötő-képességét az ún. oxigéntelítési görbével jellemezhetjük. A telítettség azt mutatja meg, hogy a hemoglobinmolekulák legnagyobb oxigénkötő-képességéhez viszonyítva hány százalékos az oxigénkötés. Ez a grafikon a vérben található oxigén koncentrációjának (illetve az azzal arányos úgynevezett parciális nyomásának, pO2) függvényében ábrázolja a molekulák telítettségét. A három görbe három különböző kémhatásértéken mutatja a vér oxigénkötő-képességét.

hemoglobin telítettségi görbe

Melyik görbe melyik vérhez tartozik? Írja az üres helyre!

Testvéna normál légzéskor:
Testvéna visszatartott légzés után:
Aorta normál légzéskor:

Enable JavaScript

Feleletválasztós teszt (több jó válasz)

Kérdés

A három telítési görbe alapján melyek igazak a következő állítások közül?

Answers

A keringési rendszerben változik a hemoglobin oxigénkötő-képessége.

A szövetekben keletkező szén-dioxid nem befolyásolja a hemoglobin oxigéntelítettségét.

A légzés visszatartása elősegíti a vér által szállított oxigén leadását.

A légzés visszatartása elősegíti a vér által szállított oxigén megkötését.

A szövetekre jellemző körülmények között a hemoglobin-molekulák legnagyobb része leadja az általa szállított oxigénmolekulát.

Visszajelzés

Kérdés

A hemoglobin oxigéntelítési görbéje arra is alkalmas, hogy segítségével különböző kóros állapotokban jellemezzük a vér szállítási funkciójának megváltozásait. A következő diagramon normál helyzetben, CO-mérgezés, valamint sarlósejtes vérszegénység esetén felvett görbéket lát.

hemoglobin görbe sarlósejt és CO mérgezés esetén

Hogyan változik meg a grafikonok alapján a hemoglobin oxigénkötő-képessége az ábrázolt kóros állapotokban?

Answers

A sarlósejtes vérszegénység esetében a tüdőben (légköri oxigénnyomást feltételezve) a hemoglobin gyengébben köti az oxigént, mint a CO-mérgezés esetében.

CO-mérgezés esetén a szövetekre jellemző viszonyok között a hemoglobin-molekulák alig adják le a szállított oxigént.

CO-mérgezés esetén a tüdőt elhagyó vérben a hemoglobin-molekulák nem szállítanak oxigént.

Sarlósejtes vérszegénységben szenvedő ember hemoglobinja kevésbé köti az oxigént, mint az egészséges emberé, de a fölvett oxigén egy részét a szövetekben képes leadni.

Kezelés nélkül a sarlósejtes vérszegénységben szenvedők túlélési esélyei kisebbek, mint a CO-mérgezettekéi.

Visszajelzés