„Sok élőlény vesz részt a fák elhalt folyadékszállító szöveteinek lebontásában. Közülük számos faj veszélyeztetett, mert életterük visszaszorulóban van. Régmúlt idők ritka tanúi azok a több száz éves kocsányos tölgyek, melyek legeltetéssel és kaszálással fenntartott fás legelőkön korhadó törzsükben gazdag életközösségeknek adnak otthont. A kéreg alatt két ujjnyi járatrendszerben négy évig fejlődnek a hőscincér lárvái, mielőtt bebábozódnának. A járatokat kitöltő ürülékben fejlődnek a fogastorkú lisztbogarak. A rovarok levedlett bőréből és teteméből a sokpettyes szűcsbogár lárvái laknak jól. A kocsányos tölgy törzsén fejlődő nyári laskagomba termőtestét a láncos és a fekete taplóbogarak fogyasztják előszeretettel, rájuk a tölgyfapattanó bogarak lárvái vadásznak. Középhegységeink napsütötte lejtőin még találkozhatunk többszáz éves gyümölcsösökkel. A ritka öreg fafajták gazdag „bogármenedékek”. De azért is védelemre szorulnak, mert a környező erdő fáival nem bírják a fényért folytatott versenyt vagy helyükre erdőt telepítenek. A mediterrán elterjedésű redős virágdíszbogár csak a Naszály oldalán él hazánkban egy erdőszéli öreg gyümölcsös körtefáin, vadkörtéről még nem került elő. ”

Merkl Ottó: Bogármenedékeink